Nagyon jól indult minden a szoptatás kezdetén. A cickóim úgy bedurrantották a tejet, hogy példa értékű volt! Ez biztos Viki születése után Mikinek és barátainak köszönhető, akik gyorsan elmentek, hogy megtartsák a tejfakasztót! :)

De itthon már nem ment olyan jól a helyzet. Belekerültem a mérjük, hogy mennyit eszik a gyerek ördögi körbe, keltsük fel, hogy egyen és a többi idegesítő és idegessé tévő dologba. Viki nem volt vézna, láthatóan nem fogyott, sokat evett és rendesen nyomta a kakikat, de ez, hogy mennyit egyen a gyerek testsúly kilogrammonként, teljesen összedöntött mindent. Az állandó aggodalom, hogy most ezen az étkezésen nem evett annyit, jaj, most úgy alszik mint a bunda, de fel kell kelteni etetni, teljesen összezavartak.

Vikinél az volt még a nehézség, hogy bár a tej a szoptatás közben is újra termelődik, ezt a tempót nem bírta követni. Ez a drága kis picur szó szerint minden percben rajtam lógott, amit már sem idegekkel, sem bőrfelülettel nem bírtam - a lemosás nélkül használható bimbóvédő krém ellenére sem (nem kapok jutalékot, de azért vállalom, hogy ne keresgéljetek össze-vissza: Lansinoh krém). Szóval frankón kevesebb lett a tejci, kellett a tápszer mert Viki nem aludt, mert éhes volt. Akkor döbbentem rá erre, amikor kapott egy adag tápszert, és utána bealudt. Ott, akkor az volt az első gondolatom, hogy gyakorlatilag éhezett mellettem a saját kisbabám, és hiába használtam a mellszívót, hogy legyen anyatej, egyszerűen nem ment. Sírtam, és hisztérikusan kergették egymást a gondolataim, hogy legszívesebben amputálnám ezeket a haszontalan ócska melleket, amik nem jók semmire. Természetesen ezek a gondolatok sem segítettek, így sok szenvedés és küszködés mellett áttértünk a tápszerre. Ugye, milyen ostobán hangzik ez most? De az a durva, hogy ez mennyire tud akkor fájni, amikor az ember éppen benne van! Akkor valahogy egy nő nem feltétlen tud hallgatni az észérvekre, hormonoktól fűtve csak emocionálisan gondolkodik.

A tápszer esetében viszont nem voltam elég tájékozott, elég aggódó és körültekintő, így természetesnek vettem, és elfogadtam azt a magyarázatot, hogy a tápszernél lehet zöld a széklet. Igen, csak az nem jó. Ha a tápszert amit a baba kapott, nem jól emészti, akkor több jel is lehet:
- zöld, vagy fekete , esetleg zöldben fekete hínárokként átmenetes a széklet
- napokig kimaradó, majd tipikus székrekedéses kemény, kecskebogyós széklet
- hangos, sok levegővel járó és orrfacsaróan büdös széklet
- láthatóan görcsöléssel, fájdalommal járó székelés
- véres a széklet (minden esetben azonnal gyermekorvoshoz fordulni)

A jó tápszert a baba ugyanúgy, mint az anyatejet, szép krémes, édeskés illatú, mustárszínű kakival honorálja!!! Ez a szoptatás esetében eltérhet, ha sok előtejet eszik a kicsi, akkor attól bizony zöldes a kaki. Akkor érdemes szoptatás előtt egy kis tejet kifejni, hogy a baba az erősebb tejet szívja.

Szóval ha most ezen dolgok tudatában kezdenénk Vikivel a közös életünket, nem méregetném, nem piszkálnám, hogy mennyit eszik. Van egy olyan, hogy igény szerinti szoptatás, aszerint haladnék. A baba akkor és annyit eszik amennyit akar. Ennyi a történet. Bár nehéz, mert ez lehet ugye másfél óránként is, de az elején mindenképpen össze vagyunk kötözve velük. De ha napközben ki is derül, hogy muszáj kelteni valami miatt, az éjszaka az tabu. Éjszaka babát nem keltünk!
A másik dolog, ami a tápszert illeti, hogy ne legyen egy másodpercig sem lelkiismeret furdalásom miatta, inkább legyek figyelmes, és ha bármi aggályom van, inkább vigyem el kétszer a gyermekorvoshoz egy kakis pelenkával együtt, mint hogy hagyom, hogy hetekig egye a számára rossz tápszert és szenvedjen!