A szoptatás talán a legkönnyebb és a legnehezebb dolog egy újdonsült anyuka életébe. Nem nagy kunszt, megy az állatoknak is,  nem kell ahhoz ész sem, Cici+baba és kész. Az egyenlet valóban ilyen egyszerű, de mégsem. Mert az a fránya teremtés odacsinálta a fejünkbe az agyat. Jól belecsinált a természet többi állatához képest a levesünkbe. Az állatvilágban ott a szükség, a túlélési ösztön, az anya vagy eteti a kicsinyét, vagy elhullik. Nem gondolkodik azon, hogy menni fog-e, vagy sem. Jó-e az a tej, csikarja a hasát vagy sem. Az van és kész. Ha mi is ezt tesszük, az esetek nagy hányadában sínen van a helyzet.

Most, hogy leanyaállatoztalak kedves nőtársam, elmondom, hogy sajnos nem így van nálunk. Mert nem vagyunk anyaállatok, és nem működik olyan mértékben az ösztön bennünk, mint bennük. Sajnos. Ezért aztán arra kell hagyatkoznunk, amit elmondanak nekünk. De manapság (tisztelet a kivételnek) a sok fizikai vizsgálat, kütyük, szülésfelkészítő mellett még mindig nem jutottunk el oda, hogy oké, hogy meg kell szülni azt a porontyot, de utána el is kell látni, etetni kell. Én például sokkal többre értékelném, ha erre lenne kapacitás, hogy a fiatal szülőket felkészítsék például az első hónapra.

Az egészségügyi veszélyek, perek miatt nagyban megváltozott a születések menete. Programozott, császár, indított, fájdalomcsillapított, fájásgenerált stb. Most nem azokról az esetekről beszélek, amikor küzdenek a babáért vagy a mamáért. Azokról, amikor az egészségügynek nincs ideje kivárni azt az időt, amíg a test felkészül arra, hogy kinyomja azt a bébit. Nekem csak a személyes tapasztalatom van meg ezzel kapcsolatban. Amellett tartom továbbra is, hogy nem csináltam volna máshogy az első szülésem sem Vikivel. Nem a légből kapják hogy azt a babát el kell indítani, bekakilt a vízbe, vagy egyéb gáz van. De azoknál a helyzeteknél ahol CSAK az idő tényező van jelen, hagyni lehetne az anyukákat kicsit. Akkor is lenne lehetőség egy beszélgetésre. A helyes pozíció, mire gondoljon, hogy könnyebb dolga legyen. Ez mind meghatározza a következő 1-3-6 hónapot, mert ebből az egy napból fel is kell épülni, és van mivel megküzdeni. És minél összetörtebb állapotban indul egy anya a nehézségeknek, annál nagyobb az esélye, hogy valami nem sikerül

Ami az én tapasztalatom, nem pellengérre helyezés vagy átkozódás, de oxitocin után napok-hetek melankóliája, depije, idegessége jellemzett engem és Vikit is, ami többek között a szoptatásnak sem tett jót. Ha így indul az ember, pláne fel kell készülni a szoptatásra!

Most ennyi rizsa után jutottam el oda, hogy megküzdötte vagy megélte az ember, megvan a kisbaba. Ott a kórházban vagy adnak aranyórát, vagy nem. De egyszer csak ott a baba, x idő után megkapja az anyuka, és mellre kell tenni.

1. Hogyan kell helyesen mellre helyezni?

Szülés után, első hetekben és még lehet hogy később is oldalt fekvésben lehet talán a legegyszerűbben szoptatni. Elhelyezkedsz, és a babát magadhoz vonva alulról kb 2/3, felülről 1/3-nyi bimbó udvarral együtt betolod egy nagyra nyitott szájba a melled. Ha nem nyitja nagyra a száját a kicsi, akkor újra és újra próbálod, ha sír, legalább kinyitja a száját. Mintha egy giga hamburgert akarnál betömni, úgy nézzen ki a dolog. A baba teljes testével feléd forduljon, a nyaka ne tekeregjen jobbra vagy balra, és a hasadhoz húzod az ő hasát. Az arca felfelé nézzen, ha lehajtja a fejét, behúzza a nyakát, nem tudja mozgatni az állát. Az a jó, ha az álla és az orra hegye is a mellhez ér.

Itt jönnek az első fizikai problémák. Nehézkes mozgás, még nem érzed, hogy fogjad a babát. Az első pár alkalommal még lehet hogy nem érzed, de néhány óra után jelentkezik a helytelen mellretétel eredménye. A babák nagyon erősen szívnak, erősebben mint a mellszívó, képesek akár befelé forduló mellbimbót is kiszívni. Ez a te természetes gyógyulásod segíti, összehúzza szülés után a méhet, kifacsarja a pangó vért, tisztul a szervezeted, helyreállítja a hormonjaidat, egy idő után lelki megnyugvást ad. És piszkosul tud fájni. Mivel alapból a bőröd nem ekkora igénybevétellel működött, rövid idő után a nyáltól felázhat, kirepedhet, vérezhet, viszkethet és csíp-rúg-harap. Ha nem tömöd tele a kicsi száját a melleddel, ez előbb jelentkezik és kegyetlen tud lenni minden szoptatás, ekkor szokták feladni az anyukák. Én sem bírtam ezt Vikivel. De fontos tudni, hogy ez 2-3 hét alatt elmúlik. Tényleg, nem kamu, elmúlik, és ha minden bimbóvédővel és fejéssel az ember kooperál, elodázza a dolgokat és nem hagyja edződni a mellét. Ha nekem valaki ezt mondja az első hetem végén, lehet, hogy bokán rúgom. De igaz ami igaz, az első hónap végére megszűntek az ilyen jellegű panaszaim, most meg olyan a cicim, mint a Kegyenc fegyencben, akár krokodil csipeszeket is lehetne rá aggatni.

A mellre helyezésnél ami a kivétel lehet, hogy ha nagy a bimbó és az udvar is, akkor mindenképpen az idő ami többet segít, mert ha nő a baba, nagyobb a feje, a szája, nagyobb dolgot képes bekapni. Nekem ez volt a helyzet, de még ezzel együtt is 1 hónap alatt hozzá edzőttem a dologhoz. Ami segíthet, az a le nem mosandó lanolin mellbimbó krém, illetve ami NEKEM ennél is többet jelentett, az a testem saját védőkrémje. A bimbóudvaron körben a Montgomery-mirigyek a babáknak szagmintául is szolgáló természetes kenőanyagot termel, aminek állítólag egy része lanolin, zsír és anyatej. A szoptatáskor kis cseppekben ki is válhat, én ezeket kenegettem el mindig magamon, és ez jobban ápolta a fájó mellbimbóm, mint bármi más. Ami még használ, az a szoptatás végén a sűrű anyatej, szintén sokat segít.

2. Nehezen jön a tej, kevés van, fejni kell

Ez is fizikai nehézség, mert a mellszívó máshogy ingerel mint a baba, sokat kell vele vesződni, főleg ha párhuzamosan akarjuk a kettőt csinálni. Ami miatt szintén nem érdemes mással dolgozni, mint cicivel, az az, hogy azt mind el kell mosni. A mellszívó és a részei szárazon használhatók. Ha az a kicsi tényleg igény szerint van szoptatva, etetve, akkor nincs annyi idő a két etetés között, hogy mindent elmosogass és megszáradjon. Látod, hogy mennyi tejet fejtél le és elindul a bogár a fejedben, hogy ez bizony nem elég. Látod a színét, ez csúnya, biztos romlott, nem elég tápláló. Szétválik a víz és a zsír az üvegben, akkor jön a következő, hogy ez biztos nem egy laktató dolog, azért éhes a baba. A következő fejésnél kevesebb tej jön, és elkezdesz aggódni, hogy fogod táplálni azt a szegény babát. A NÁLAM abszolút működött, hogy sírtam, hogy nem tudom fejni a tejet, nincs is, de érdekes módon Lizi utána ivott. Hogy lehet ez? Úgy, hogy a babával szemben vannak érzéseid, és a tejleadó reflex működik, de a gép irányában nem érzel semmit. Így ismét a baba javára dől a mérleg. De ez a sok érzés és tenni akarás ami végeredményben felesleges, egy olyan ördögi kör, amiből nehéz kijutni. Ezért jobb, ha az ember ha nem muszáj (kivéve koraszülött babának fejni és leadni), nem is megy bele. Legyen ott a mellszívó, legyen biztonságérzés ha kell, de igazából az esetek nagy részében szükségtelen.

Ami többet ér, az a sok folyadék, jó minőségű étel, pihenés, sok szoptatás. Én ittam tejszaporító teát, ami nem tudom, hogy azért hatott-e, mert hat, vagy mert annyival többet ittam aznap. Mindenesetre nekem a DM saját márkás jött be, attól kevésbé sírt a Lizike. Mert hát ezek is gyógynövények, a hatásuk jelentkezik az anyatejben is.

3. Cumizavar és harapás

Ami miatt szintén nem érdemes mással kezdeni, mint a szoptatás, az a cumizavar. Ez 2 részből áll, én ezeket tapasztaltam. Az ELSŐ, hogy máshogy kell szívni a cumisüvegből és a ciciből. Ez persze a szoptatás kárára változik, nem akar akkora részt bekapni a baba a mellből és jön a fájdalom. A MÁSODIK, hogy a cumi nem szól vissza, hogy fáj neki a túl erős szorítás, később a harapás. Tehát ha kell fejni, vagy pótolni akármit is, akkor azt pohárból, kanálból, fecskendőből kapja a baba.

4. Ez a baba álladóan cicizni akar, fáj mindenem

Azon nem tudunk változtatni, hogy a babáknak mennyi a cici szükséglete. Ha összeadjuk az evés, ivás, biztonság, nyugtatás, altatás dolgokat, kb egyfolytában, ez az eredmény. Ezen változtatni az első hónapokban nem tudunk, felesleges ezen agyalni. Szóval, ha helyesen mellre helyezed akkor amikor csak ő akarja, akkor 2-3 hét vesszőfutás után legrosszabb esetben is de kialakul szépen a baba etetése. Jön a következő probléma ami az, hogy bírja-e az ember derékkal a sok szoptatást. Bevallom, én olyan fáradt voltam, hogy én szinte csak fekve szoptattam.  De a derekam úgy fájt, hogy nem bírtam sokszor már fekve sem szoptatni. Ezért is fontos a helyes szoptatás, nem szabad belegörnyedni a mozdulatba, ezért kell szoptatós párna, vagy összehajtogatva a paplan, ami a megfelelő magasságba emeli a mellhez a babát.

Az első időben egy óvatos masszázs apától, fürdés előtt/után/közben törzskörzés nagyon alap ovis tornagyakorlatok segítenek kilazítani a tested. Utána 2-5-10 perces nagyon könnyű tornával tudsz tenni az elgémberedés ellen. Nem hittem, hogy a szoptatás jó a túlsúlyra, 6-7 hónapig ha nem ettem rendesen, nem termelődött annyi anyatej a sok szoptatás mellett sem. De utána látványosan változni kezdett a testem, és a 8. hónap után nekiálltam a napi 20-25 perces tornának. Azóta sokkal jobban érzem magam, ellensúlyozni tudom a fogzás miatti éjjeli folyamatos cicizés kicsavart testhelyzetét.

5. Baba hasfájás, anya székrekedés

A baba kezdeti szupersteril kis gyomra és belei mindenre érzékenyek. Szerintem elég, ha BIOGAIA cseppet kap a baba, mert a pukiztató, és böfiztető cseppektől bukhat vagy a túl nagy puki feszítheti a hasát. Persze ez is olyan dolog, amit Vikinél nem tudtam, csak Lizinél. Ezzel kapcsolatban írok külön egy bejegyzést, de ehhez kapcsolódik a mamák székrekedési problémája. Adott a harmadik trimeszterben jelentkező terhességi székrekedés, ami a lassabb emésztés, a baba beleket elnyomó hatása miatt jelentkezhez, hormonális változás, más ételeket eszel. Ez mind közrejátszik abban, hogy akár már a szülés előtt, vagy szülés közben aranyérrel is kell küzdeni. Szülés után érdemes otthonra is pezsgőkúpot venni a patikában, mert ha székrekedési problémád van, a kúp neked tuti hat, de a hashajtó hatása nem megy át a tejbe és a babapocakba.

Amikor extra hasfájós babáról beszélünk, nagyon érzékeny az édesanya által evett élelmiszerekre, némi diétát szoktak javasolni. Ez lehet a tejtermékek időleges kerülése, bizonyos puffasztó zöldségek, gyümölcsök, de vannak sajnos olyan átmeneti hetek amikor szinte mindenről le kell mondani, hogy legyen ideje a babának is edződni. Én így jártam Lizivel, szép lassan szinte minden kiiktatódott az étrendemből. A tejtermék, még a laktózmentes is, a gyümölcsök, zöldségek. Ez okozta hogy az én egyébként is érzékeny emésztésem felmondta a szolgálatot.

Akkor voltam úgy, hogy igen, tudom hogy fáj szegény pocakja, de nekem is kell a rost. Sok levest ettem, kevés zöldséggel, A több rostot vacsorára ettem, hogy hajnalra érjen át a tejbe és legalább éjjel aludjunk. Ami pedig muszáj volt, laktóz ide vagy oda, az napi egy Danone activia.

Ennyi hátránya mellett is érdemes a szoptatás mellett dönteni és kitartani, mert bár halmozódnak a nehézségek, az ember fáradt és ingerlékeny, de hosszú távon kell gondolkodni. Ilyenkor kell elővenni a pro és kontra listát és erősíteni magad, hogy tudd, miért állod ki a végtelen éjszakákat. Egy barátnő,  szoptatási tanácsadó és a szakértő oldalak mind melletted állnak, mert Nyugi, Csajszi, nem vagy egyedül!

Azt már sokszor, majdnem az összes bejegyzésemben leírtam, mekkora a különbség a két kislányunk között. Aközött, ahogy a világra jöttek, és aközött, ahogy viselkednek. De az igazi változás az, ahogy én viselkedek és én érzek, működök. Információ, elfogadás és újratervezés. Ez talán a mai aggyal a legjobb megfogalmazásom a kisbabás életre.

Információ
Sok utánajárás, olvasás, ismerősökkel beszélgetés, védőnő, gyerekorvos. Ez az összes fórum kell ahhoz, hogy átláss egy helyzetet, és azt az öszvér megoldást használd, ami az adott szituációban és a ti családotok számára a legjobb. Lehet, hogy a Borcsa néni egy ötlete és a Kati mama másik ötlete vezet összességében el oda, ahogy te meg tudsz csinálni valamit. Persze ehhez hozzá tartozik, hogy mindig hidd el magadról, hogy te ismered a gyermekedet a legjobban, és te tudod hogy elfogad-e egy megoldást vagy sem.

Elfogadás
El kell fogadni a gyerekek lelkületét, az igényeit. El kell tudni fogadni a saját igényeidet és gyengeségedet és a szükséget a segítségre. Végül el kell tudni fogadni magát a segítséget, a tanácsot és azt, ha tévedtél.

Újratervezés
A legjobb a babákban és a gyerekekben, hogy vannak olyan dolgok amikre bizony rá lehet húzni, hogy minden csoda 3 napig tart. 3 napig megeszi a brokkolit, aztán nem. Ha valami nem válik be, mész tovább egy új ötlettel. Az ötleteket megjegyzed vagy felírod, aztán ha a végére értél, kezded az elején a listát és csinálod ismét az 1. pontot. Lehet, hogy ugyanaz a dolog pár nap múlva működik. Ha nem, akkor jön ismét az információgyűjtés.

Vikivel annyi terv és annyi magammal szemben felállított követelmény volt, aminek nem tudtam megfelelni, de így utólag talán senki sem tudott volna. Maximum Hermione Granger egy időnyerővel. Zavart ez a teljes elköteleződés ez a hihetetlen feltétel nélküli teljes, totális, rabszolgaságig menő érzéseket keltő rendelkezésre állás.

1. Nehéz az alázat

Manapság szerintem az emberek egyre inkább harcosok, helyt kell állni a munkahelyen, és elveszik belőlünk az a lelki puhaság és alázat ami egy kisbabához kell. Újra fel kell fedezni magunkban ezt a vonalat. Hogy végig tudjuk gondolni, bele tudjuk érezni magunkat az ő helyzetébe, és ne azt a megkövült gyermeknevelési nézetet valljuk, ami még fiatalok fejében is benne van. Ez nem azt jelenti, hogy az előző generációk spártaian nőttek fel, de én magamról tudom, hogy valahol úgy gondoltam a babákra mint a kisállatokra. Igen, szeretem, dédelgetem, etetem, alszik és majd amikor okosabb lesz már többet lehet vele foglalkozni. Mellette jut idő magamra, nem csak vele foglalkozom 0-24 órában.
Vikivel ezek a nézetek teljesen megdőltek, beleért a kezem abba a bizonyos bilibe... pelusba. Érző, hiper-érzékeny kicsi testek és lelkek akiknek bizony teljes odaadásra van szükségük.

2. Nehéz beleérezni magunk a babák helyzetébe

Szerintem a felnőttek elfelejtik, kinövik azt, hogy milyen a kiszolgáltatottság érzése. Itt van egy újszülött, kijött a meleg békés közegéből, nincs folyamatos táplálék ellátás, nehéz a teste magának, nem lebeg. Nehéz lélegezni, erős fény van. Rakosgatnak ide-oda, néha érzi hogy van valami ismerős illat, íz, aztán elveszik. Szerintem kisbabának lenni olyan ijesztő és kiszolgáltatott érzés lehet, mint az én képzeletbeli gáz helyzetem. Szerintem ezt egy felnőtt jobban átérzi.
Külföldön rekedek egy általam nem beszélt nyelvű ország repterén, ahol elveszik a csomagom, lefújnak gázsprayvel és tévedésből bevisznek drogellőrzésre, ahol testüreg motozás is van. Fenyegetnek a börtönnel és hogy soha nem jutok haza. Azt hiszem én is ordítanék mint a fába szorult féreg!

 3. Nehéz feladni a szabadidőt

Én most vagyok abban a stádiumban, amikor nagyon nehéz azzal szembesülni, hogy semmit sem tudok csinálni sokszor. Lopom az időt és a lehetőséget azokra a dolgokra, amiket én szeretnék csinálni. Egy félórás program, hogy leugrom a boltba, az már luxus, az, hogy kimozduljak gyerek nélkül, szinte vágyálom. Mert így, hogy csak anyatejet iszik, és nem iszik másból (pohár, üveg stb.) nem tudja más etetni, és az etetésen túl is vannak problémák. Ha kilépek a szobából, megszűnök létezni Lizi számára, és már sír is. Ez pedig most egy olyan nehézség ami egy jól és hosszan szopó babánál bizony tényező. Nehéz lelkiismereti kérdés, hogy bírja az ember a belátható 6-9-12-24 hónap teljes odaadást amit egy igény szerint szoptatott és nagyigényű komfortszopis gyerek jelent, és ezzel megalapozzon 60-70-90 év egészséget neki. Vagy mondja azt, hogy én is felnőttem és sokan mások és majd felnőtt korában egészségesen étkezik és hosszú élete lesz, én meg elmegyek a barátnőkkel szórakozni kicsit.
Erre az a válasz, hogy ott az arany középút.

4. Nehéz elviselni másokat

A szoptatás és a hozzátáplálás olyan témakör lassan mint a politika és a vallás. Jobb nem beszélni róla, mert mindenki osztja az észt, megmondja a tutit. Mindenki ért hozzá, és képesek a legnagyobb jószándékkal vagy rossz szándékkal lealázni az anyukát. Vikivel nem sikerült, Lizivel sikerült. Álltam mind a kettő oldalon, és bizony sokkal több gyengédség és tolerancia kell kedves embertársak egymással szemben. Akinek sikerült, ne legyen agresszív azzal, akinek nem jött össze az anyatejes táplálás. A tapasztalataimat igyekszem megosztani, és a jellememből fakadóan sokszor én is SOK vagyok. De vigasztaljon a tudat, hogy én nem rossz szándékkal állok hozzátok!

5. Nehéz elengedni az időt

Az egyik legnehezebb talán az, hogy elengedjük az óra és a számlálás kérdését. Nem kell megszámolni, hogy hányszor eszik a baba, hogy hány grammot, 3 óránként stb. Ne akarjam azt érezni, hogy oké, ez volt a vacsora, most ezután aludni kell. Csak magamat hergelem be, ha egy felnőtt életritmusát akarom ráerőltetni egy újszülöttre. Nem megy. Más a szervezete, más a szükséglete. Nem azért nem csinálja amit akarok mert nem akar aludni, vagy ismét enni akar, mert ehhez van kedve. Képtelen mást csinálni, mint amit. Ezt nekünk, okosabbaknak kell elfogadni, néhány hét káosz után elkezd körvonalazódni a nap, néhány hónap és normál életritmushoz szoknak a kicsik. Talán ide tartozik az is, ha úgy érzed (vagy más dörgöli az orrod alá), elkényezteted azzal, hogy mindig veled van, fogod, öleled, alszol vele. Viki a szintén szupermatrica lányunk másfél évesen öntudatra ébredt és levált rólunk, és sokkal önállóbb mint sok kisgyerek.

6. Nehéz szülőnek lenni

Egy anyának kevés az ideje, a reggeli fürdés délután van, lenőtt a haja, nem szép a körme, és nem tud randizni a párjával, sőt még csak aludni sem, mert életük értelme közöttük alszik.
Dolgozni kell azon, hogy azok a női dolgok amitől jól és embernek érzed magad, amitől komfortosnak tartod a megjelenésed, azokra is jusson idő/lehetőség. Dolgozni kell azon, hogy megragadd a pároddal azokat a perceket amit egyedül vagy együtt tölthettek amíg a gyerekek 10-15 percig valami csoda folytán nem igénylik valamelyikőtök jelenlétét.

Szóval ha egyik-másik dolog vagy az összes vagy MÉG TÖBB dolog fennáll nálad :-) Nyugi Csajszi, nem vagy egyedül! Ez teljesen normális, ez a felnőtt élet apróbetűs szövege amit nem tudtál amikor nem akartál iskolába járni!

Azzal kezdem, hogy az utolsó bejegyzés nagyon-nagyon régen íródott, ami idő alatt nem tétlenkedett a kis családunk. Gyarapodtunk egy fővel, egy édes aranyos kislánnyal, Alízzal. A korábbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy a lehető legjobban felkészülök a szoptatásra, elolvasom amit tudok, és ha ismét nem sikerül, akkor leteszem ezt a lelki terhet.

Nem hibáztatom a rendszert, a túlterhelt egészségügyet, védőnőt, senkit, csak javaslom és gondolatban kérem, hogy a kismamákkal való elvárások mellett figyeljenek oda jobban a szoptatásra való felkészítésre. Három szakértő oldalt www.lll.hu , www.szoptatasportal.hu és www.szoptatasert.hu oldalt böngésztem főként, és döbbenetes dolgokat olvastam. Olyan kutatási és követéses vizsgálat eredményeket, megfigyeléseket, ami már elég volt, hogy a nehéz órákban kitartsak a szoptatás mellett. Ezt hiányolom a mostani terhesgondozásból, hogy olyan alapvető információkat nem mondanak el, ami ösztönözné az anyukákat.

Szerintem az már hasznos lenne, ha a pro és kontra listát megkapja a kismama, ahol látja, hogy a negatív dolog természetes és mással is előfordul, nem ő a hibás és nem hisztizik. Emellé pedig megkapja a pozitív listát, ami mint néhány mantra vele van a nehéz éjszakákon és a sírós estéken. Nem lenne több, mint egy kör e-mail vagy egy írólap méretű kinyomtatott brossúra.

De miért is jó és kell a szoptatás, ha van rá lehetőség? (Nem teljes körű és nem szakértő felsorolás, erre ott a 3 honlap) :

- A legkönnyebben emészthető a babának, akkor is ha ordít, csikar a hasa, fetreng (itt most alap esetről és nem intolerancia dolgokról beszélek). 1,5-2 óra alatt megemészti, minden benne van, igen, hozzá kell szokni, meg kell érni rá, de utána aranyat ér
- Az eltelt hetek, hónapok számával csecsemőkori veszélyeket és népbetegségek valószínűségét lövi ki a gyerekének egy életre ( légzésleállás, cukorbetegség, elhízás stb)
- Pontosan emiatt az előző dolog miatt népegészségügyi kérdésnek kellene lennie, mert generációk egészségét lehetne javítani.
- Szellemi és lelki fejlődést támogatja, beszédfejlődést támogatja

Mik a nehézségek benne? (Saját tapasztalat nem általánosság, van sok ismerős anyuka akiknél ezek nem jelentkeztek):
- Nulla, zéró gyomormérettel születik a baba. A szuper táplálékot amit ugye iszonyat gyorsan megemészt, gyorsan pótolni kell. Azt a hatalmas mennyiséget, ami egy gombostűnyi újra és újra ki kell szívnia egy teljesen új környezetben. Én is ordítanék és én is éhes lennék és csak anyát akarnám. Szóval ott a bébi, aki szinte 2 hétig, nem csinál mást, csak cicizik mert fél, fázik, fáradt és éhes, és a bőrödön/tejben ugyanazt az ízt, a te ízed érzi mint bent érzett a pocakban. Még jó, hogy folyton cicizni akar! De ezt kibírni, ésszel, derékkal, cicibimbóval nagyon nehéz!
- Az egy dolog, hogy a cici fáj. Na de második gyermek után gyorsabban húzódik össze a méh. Konkrétan én a kórházban feküdtem az ágyon, mellettem a bébi és úgy fájt a hasam mint szülés előtt. Amikor pedig kicsit pihentem és inkább ringattam a kicsit, ő ordított. Én meg sírtam. Ja, és Alíz december 22-én született, szóval hiába mondogattam magamnak, hogy csak a naptár adja a karácsonyt, azért nem volt jó Szenteste a kórházban lenni a családom nélkül.
- Senki más nem jó a kicsinek, érzi az illatod, érzi az ízed, te nyugtatod meg. De akkor is kell fürödni, hív a természet, jó lenne pihenni is. Felboríthatja az egész emésztésed az első hónapokban, hogy a baba az anyatejben érzékeny arra amit eszel/iszol. Ha pedig te lemondasz róla, ő nem sír annyira, de neked bizony kőkemény szorulásod van.
- A környezeted azt szajkózza, hogy aki nem szoptat, az szar. A gyerekorvos hisztisnek néz, a kemény szoptatásmániás anyák pellengérre állítanak, a rokonok (mivel nekik sem segített senki, nekik sem ment - és előző körben nekem sem és attól a sok szenvedéstől óvnak) nem tudnak biztatni, hanem terelnek a tápszer felé.

Ezekkel nem foglalkoznak a kismamák akkor amikor tervezik/várják a babát, mert úgy gondolják szerintem sokan, hogy igen, sokszor mellre kell tenni, ezt mondták, ez a titka, és kész. ( Ez egyébként igaz is, csak sok az apróbetűs rész) Hát mi lehet abban nehéz? Menni fog. Aztán sokan már a kórházban megbuknak ezen, vagy az első héten otthon, mert bennük van hogy 3 óránként szoptatni, a baba aludjon, a baba aludjon a kiságyában. Aztán amikor rászakad az emberre a valóság, beigazolódni látszik, hogy a gyerek éhes, az a baja, mert a tápszertől hogy elaludt. Igen, kb elájult, mert megterheltem a gyomrát pörkölt-nokedlivel .

A kórházban is olvastam a cikkeket, közben Lizike rajtam csüngött, és erősítettem magam, hogy igen, ezért csinálom, ezért küzdök. Olvastam a cikkeket itthon, a családomtól kértem segítséget, hogy legyen itt valaki folyamatosan, hogy az én, a baba és Viki igényeit kielégítse. Legyen ebéd, legyen aki játszik Vikivel. Segítséget kértem, hogy legyen aki főz-mos-takarít-játszótérre megy, hogy az első 2-3 hetet teljesen ennek szentelhessem, hogy kiderüljön, hogy tudom e csinálni, hogy képes vagyok-e szoptatni.
Voltak olyan esték, amikor meginogtam, mert Lizike sírt és láttam hogy kellene még tej. És csak vedeltem a mindenféle folyadékot, hogy legyen tej, és lett. És mindig amikor már szinte feladtam, tettem egyik oldalról a másikra szegény picit, valahogy lett tej. Egy alkalommal kapott komolyabb pótlást amikor úgy éreztem hogy most nem megy. Az volt életem egyik legrosszabb órája, amíg át nem futott a bébin a tápszer. Velőtrázóan ordított, vonaglott a karomban és én vele sírtam. Akkor mondtam magamnak, hogy a kezem száradjon le, ha még egyszer adok neki amíg ilyen kicsi és csak tejet iszik.
De ez támogatás nélkül nem megy. Csak ha ott van melletted a szerető társ aki megérti hogy miért csinálod. Aki tartja benned a lelket, és fel is ráz, ha kell. Szerencsém van, nekem van ilyen párom!

A kezdeti nehézségek után pedig itt vagyunk, van egy igény szerint szoptatott (nem mérem hányszor, mikor, mennyit iszik vagy komfort cicizik) makk egészséges, mosolygós gyermek, aki lassan 8 hónapos, és még mindig van anyatej!

Nem kisebb dolgon próbálom átrágni magam, mint annak megértésén, hogy hogy a jó fenébe csinálja ezt a többi anya...

Adott két gyermek, az egyik alig múlt négy, a másik alig múlt kettő. Ügyesek, okosak, életrevaló kis csintalanságok. Kata (nagyobb gyermekem) már oviba jár, amit imád. Járt bölcsibe is, mivel úgy hozta a sors, hogy még a tesó születése előtt kicsit vissza kellett mennem dolgozni. Ádi januárban kezdte a bölcsit, és nem mondanám, hogy nagyon oda lenne érte, de szívesen játszik bent, és (most már) nem látom rajta, hogy nem találja a helyét.

Január végén kezdtem el újra dolgozni. Főleg anyagi okok miatt, de kicsit magam miatt is, mert már nagyon vágytam vissza, hogy újra teljesebb embernek érezzem magam. Hogy átgondoltam-e? Át, ezerszer, milliószor, és mégsem. Nem voltam erre felkészülve.

Gondoltam reggel bemegyek dolgozni, délután, miután a kicsik felkeltek az oviban, bölcsiben elhozom őket és együtt leszünk. Nanááááá :)

Azt, hogy ki fog takarítani, mosni, főzni, és minden mást megcsinálni, míg én a lelkünket ápolgatom az együtt töltött időben, arra nem gondoltam, odáig nem jutottam el. De nem is az aggaszt, hogy mikor lesz elmosogatva (éjjel) vagy kiteregetve (hajnalban), vagy kitakarítva (mikor apa végre elviszi őket a játszótérre), hanem az, hogy mennyire viseli meg őket az, hogy napi pár órára szűkül az együtt töltött idő. 

Reggel hétre járok dolgozni, ami sokszor inkább csak fél nyolc. Tomi viszi a kicsiket. Háromkor eljövök, akkor van mindkét helyen uzsonna, tehát utána ott vagyok értük. Fél négytől két-három óránk van, és már itt is van a fürdetés. A munkahelyen 12 után már csak az lebeg a szemem előtt, hogy ne csússzak meg a munkával. Reggel azon stresszelek, hogy beérjek időben. Itthon azon eszem magam, hogy megint (vagy még mindig) fut a lakás. Elég nehezen tudom elengedni ezeket a dolgokat, úgyhogy sokszor vagyok ingerült, vagy inkább idegbeteg, ami aztán pláne nem tesz jót a családomnak.

És mindig ott van az a kis bogár a fülemben, hogy jól döntöttem-e, nem ártok-e nekik, nekünk hosszabb távon. 

Tudom, hogy ez egy igen kényes téma, amiről nem szívesen beszélnek az anyukák. Arról, hogy nem mennek a dolgok, arról, hogy folyton szőrös a lábam, vagy nem tudtam már megint hajat mosni, mert elalszok este, meseolvasás közben, és nincs semmi a hűtőben, már megint nem főztem. Hogy csak elvétve jutunk el a saját ágyunkig Tomival, mert hol itt, hogy ott dőlünk ki. És ez nem vicc. Nincs segítségünk, nem vigyáz senki a kicsikre, így egymásra is minimális idő jut, lopva, de így is keveset vagyunk együtt, és én így is megőrülök tőlük néha :D

Szóval segítség, és nyugtassatok már meg, hogy nem vagyok egyedül...

A Rama sütinaptárak nagyon jó recepteket tartalmaznak, ebből osztanék meg veletek egyet, amit én is kipróbáltam. Mivel fent van a nosalty-n, nem gépelgetek,  ITT ti is elolvashatjátok. Csak ajánlani tudom, mert nagyon finom. Ez után a recept után kezdtem el azzal kísérletezni, hogy egy-egy sütibe vagy pizza tésztába egy kevés réteslisztet tegyek. :)

A mi kalácsunk ilyen lett:

Ez egy alap piskóta, semmi kecmec, semmi extra, semmi több tálban keverés, csak egy egyszerű és nagyszerű recept. Bevallom, én simán kristálycukorral készítem és nem porcukorral, de kinek mi tetszik, azt használja. Amióta az eszemet tudom, anya ezt süti, és az én receptes füzetembe is bekerült. Remélem, hogy ti is szeretni fogjátok, nálunk kicsik és nagyok egyaránt imádják!

Hozzávalók ( pl egy gyümölcstortához, 28 cm-es kerek tortaformához):
3 tojás
6 ek víz
18 dkg cukor
12 dkg liszt
½ csomag sütőpor

Elkészítés:
Szétválasztom a tojások fehérjét a sárgájától, és a fehérjét egy nagyobb keverőtálba öntöm, majd egy csipet sóval kemény habbá verem. Ezután keverés közben apránként hozzáadom a cukrot és vizet, majd a tojások sárgáját is. A lisztet elkeverem a sütőporral, és a masszához keverem. Sütőpapírral bélelt formába öntöm és 180 fokra előmelegített (alsó-felső sütés) sütőben megsütöm. Pontos sütési időt nem tudok írni, addig szoktam sütni a piskótát, amíg néhány barnás folt nem lesz a tetején, mert nem szeretem a sápadt piskótát. Ilyenkor még végzek rajta egy tűpróbát és kész!

Ez nem a legszebb piskótám (de most hirtelen ezt a fotót találtam), mert csak beleöntöttem a formába, nem egyengettem el a tetejét sütés előtt. Szerencsére az ízén mit sem változtat!

A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy nem szabad még egy apró dologról sem megfeledkezni.

 Az íróasztalon már szinte hónapok óta csak közvetlen a fal mellett szabad olyat tárolni, amit nem akarunk, hogy Viki megkaparintson. Na, a ma reggeli kis naptárbejegyzésem után középen hagytam a tollat. Az eredmény, hogy amíg elmosogattam, és kivakartam a konyhát a szutyokból, Viki sem volt rest.

Szépen elcsaklizta a tollat, természetesen bekapcsolta és összeírta vele a kanapét!

Én csak azt láttam, hogy a szörpikét szétlocsolta a nappaliban (ismét) és azt fel kell takarítani azzal a 3 köbméter grissinimorzsával együtt, ami a tízórai volt. A tintafoltokat akkor láttam, amikor Maszatka elment aludni. Így aztán elővettem a Guglit, és nekiálltam, hogy megkeressem, hogy lehet ezt kitisztítani.
Szerencsére EZ a cikk segített, és a módszer működik!

Az illatosított acetonos körömlakklemosó és hajlakk párossal, tiszta fehér ruhával és 20-30 perc kőkemény sikálással szerintem elég jó eredményt értem el!

Azt fontos elmondanom, hogy először a leírás ellenére nem tiszta fehér ronggyal álltam neki a műveletnek, hanem zöld mintással. A részeredmény a kék ÉS zöld foltos kanapé lett:)
Szóval fontos, hogy tiszta fehér ronggyal dolgozzunk. A takarítós rongy pedig bekerült egy tejes áztatásba, amit egy másik oldalon olvastam. Kíváncsian várom, hogy mennyi tintát old ki belőle a tejfürdő.

Van hasonló élményed? Ötleted, vagy tipped a hasonló szituációkra? Írj és meséld el te is! :)

De bármivel is kerülj szembe, tudd:

Nyugi, Csajszi! Nem vagy egyedül!

Nagyon jól indult minden a szoptatás kezdetén. A cickóim úgy bedurrantották a tejet, hogy példa értékű volt! Ez biztos Viki születése után Mikinek és barátainak köszönhető, akik gyorsan elmentek, hogy megtartsák a tejfakasztót! :)

De itthon már nem ment olyan jól a helyzet. Belekerültem a mérjük, hogy mennyit eszik a gyerek ördögi körbe, keltsük fel, hogy egyen és a többi idegesítő és idegessé tévő dologba. Viki nem volt vézna, láthatóan nem fogyott, sokat evett és rendesen nyomta a kakikat, de ez, hogy mennyit egyen a gyerek testsúly kilogrammonként, teljesen összedöntött mindent. Az állandó aggodalom, hogy most ezen az étkezésen nem evett annyit, jaj, most úgy alszik mint a bunda, de fel kell kelteni etetni, teljesen összezavartak.

Vikinél az volt még a nehézség, hogy bár a tej a szoptatás közben is újra termelődik, ezt a tempót nem bírta követni. Ez a drága kis picur szó szerint minden percben rajtam lógott, amit már sem idegekkel, sem bőrfelülettel nem bírtam - a lemosás nélkül használható bimbóvédő krém ellenére sem (nem kapok jutalékot, de azért vállalom, hogy ne keresgéljetek össze-vissza: Lansinoh krém). Szóval frankón kevesebb lett a tejci, kellett a tápszer mert Viki nem aludt, mert éhes volt. Akkor döbbentem rá erre, amikor kapott egy adag tápszert, és utána bealudt. Ott, akkor az volt az első gondolatom, hogy gyakorlatilag éhezett mellettem a saját kisbabám, és hiába használtam a mellszívót, hogy legyen anyatej, egyszerűen nem ment. Sírtam, és hisztérikusan kergették egymást a gondolataim, hogy legszívesebben amputálnám ezeket a haszontalan ócska melleket, amik nem jók semmire. Természetesen ezek a gondolatok sem segítettek, így sok szenvedés és küszködés mellett áttértünk a tápszerre. Ugye, milyen ostobán hangzik ez most? De az a durva, hogy ez mennyire tud akkor fájni, amikor az ember éppen benne van! Akkor valahogy egy nő nem feltétlen tud hallgatni az észérvekre, hormonoktól fűtve csak emocionálisan gondolkodik.

A tápszer esetében viszont nem voltam elég tájékozott, elég aggódó és körültekintő, így természetesnek vettem, és elfogadtam azt a magyarázatot, hogy a tápszernél lehet zöld a széklet. Igen, csak az nem jó. Ha a tápszert amit a baba kapott, nem jól emészti, akkor több jel is lehet:
- zöld, vagy fekete , esetleg zöldben fekete hínárokként átmenetes a széklet
- napokig kimaradó, majd tipikus székrekedéses kemény, kecskebogyós széklet
- hangos, sok levegővel járó és orrfacsaróan büdös széklet
- láthatóan görcsöléssel, fájdalommal járó székelés
- véres a széklet (minden esetben azonnal gyermekorvoshoz fordulni)

A jó tápszert a baba ugyanúgy, mint az anyatejet, szép krémes, édeskés illatú, mustárszínű kakival honorálja!!! Ez a szoptatás esetében eltérhet, ha sok előtejet eszik a kicsi, akkor attól bizony zöldes a kaki. Akkor érdemes szoptatás előtt egy kis tejet kifejni, hogy a baba az erősebb tejet szívja.

Szóval ha most ezen dolgok tudatában kezdenénk Vikivel a közös életünket, nem méregetném, nem piszkálnám, hogy mennyit eszik. Van egy olyan, hogy igény szerinti szoptatás, aszerint haladnék. A baba akkor és annyit eszik amennyit akar. Ennyi a történet. Bár nehéz, mert ez lehet ugye másfél óránként is, de az elején mindenképpen össze vagyunk kötözve velük. De ha napközben ki is derül, hogy muszáj kelteni valami miatt, az éjszaka az tabu. Éjszaka babát nem keltünk!
A másik dolog, ami a tápszert illeti, hogy ne legyen egy másodpercig sem lelkiismeret furdalásom miatta, inkább legyek figyelmes, és ha bármi aggályom van, inkább vigyem el kétszer a gyermekorvoshoz egy kakis pelenkával együtt, mint hogy hagyom, hogy hetekig egye a számára rossz tápszert és szenvedjen!

Az első hetek és hónapok elég nehezek voltak Vikivel. Extra tapadós volt (sokan a negyedik trimeszterként emlegetik ezt az időszakot), fájt a hasa és nem akart aludni. A barátnőm csak mondogatta és mondogatta, hogy menjek el vele a Hurcisok Klubjába, de annyira nem tudtam és nem mertem mozdulni a kicsivel, hogy már mindenbe belezakkantam. Éjjel, amikor az esti alvás után Viki felkelt, volt 1,5-3 óra amíg ébren volt és kb csak karban volt el. Aztán végül hozzám került egy kölcsön hordozókendő, és onnan az életünk könnyebb lett.

Viki úgy elvolt benne mint a befőtt, szépen elaludt, ha jól belecsavartam amikor letettem, sokszor úgy aludt tovább. Az altatás maga is könnyebb volt, mert nem szakadtak le a karjaim az egyre gyarapodó súlya alatt. Akkor pedig, amikor semmi nem volt jó, szenvedett mert jött a foga, támaszkodtam hol a kiságy szélén, hol sétáltam, hol támasztottam a szekrényt, hogy a picur megnyugodjon és ne üvöltsön. Az életünket mentette meg a kendő (vagy ami később egy-egy kölcsönzés alatt nálunk volt) ezekben a hónapokban. Azóta akivel találkozom és  tudom, hogy babát vár, vagy tervez, elmesélem neki. Nem megtéríteni akarom valami hurci szektába, csak tudom, hogy milyen volt nélküle. Kemény néhány hónap amikor már Vikivel együtt sírtam, mert csikart a hasa. De a kendőben jobban volt, mert az én testem volt a melegítő párna a pocaknak, és a függőleges helyzetben jöttek a böfik is.
Szóval ha most kezdeném közös pályafutásunkat Vikivel, kis túlzással már a kórházba vinnék egy kendőt. Ami azért nem igaz, mert elég drága egy kendő, nem merném elvinni :) . De szóval azok a napok sokkal könnyebbek voltak amikor már fel tudtam kötni magamra a kis Csipetkét és főztem egy levest, felporszívóztam (és erre aludt el a picur kb 3 perc alatt!!! ), vagy elmentem egy mini sétára vele együtt és nem kellett a babakocsit vonszolni a lépcsősorokon.

Nem vagyok hordozási tanácsadó, nem is akarok senkit megtéríteni, csak kihasználom az alkalmat, hogy egy fontos dologra felhívjam a figyelmet! Hordozó eszközt nagyon jó dolog ajándékozni - akár összefogva, mert drága tud lenni! De nem mindegy, hogy milyet! Ha ilyen ötleted van, vagy látod a bababoltban hogy azt venne valaki, tegyél meg annak a gyermeknek egy szívességet, akié lesz az eszköz. Segíts neki, hogy a megfelelőt kapja!
A bababoltokban kapható kenguru nem a legjobb megoldás, sajnos teljes alátámasztást nem ad a babának a gerince mentén és a csípőnél.
A hordozó kendők (hosszú kendő vagy karikás) újszülött kortól használhatók, míg a csatos hordozók, mei tai-ok ülni tudó kortól. Közös bennük, hogy a baba térdhajlattól térdhajlatig van alátámasztva, és a gerince is csigolyáról csigolyára támasztva van. A hordozás mindig a baba arcával az anya teste felé fordulva történik! De ezt mind el tudják mondani azok, akik tényleg értenek hozzá és tanácsot adnak az eszköz kiválasztásában. Például ITT!