Azzal kezdem, hogy az utolsó bejegyzés nagyon-nagyon régen íródott, ami idő alatt nem tétlenkedett a kis családunk. Gyarapodtunk egy fővel, egy édes aranyos kislánnyal, Alízzal. A korábbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy a lehető legjobban felkészülök a szoptatásra, elolvasom amit tudok, és ha ismét nem sikerül, akkor leteszem ezt a lelki terhet.

Nem hibáztatom a rendszert, a túlterhelt egészségügyet, védőnőt, senkit, csak javaslom és gondolatban kérem, hogy a kismamákkal való elvárások mellett figyeljenek oda jobban a szoptatásra való felkészítésre. Három szakértő oldalt www.lll.hu , www.szoptatasportal.hu és www.szoptatasert.hu oldalt böngésztem főként, és döbbenetes dolgokat olvastam. Olyan kutatási és követéses vizsgálat eredményeket, megfigyeléseket, ami már elég volt, hogy a nehéz órákban kitartsak a szoptatás mellett. Ezt hiányolom a mostani terhesgondozásból, hogy olyan alapvető információkat nem mondanak el, ami ösztönözné az anyukákat.

Szerintem az már hasznos lenne, ha a pro és kontra listát megkapja a kismama, ahol látja, hogy a negatív dolog természetes és mással is előfordul, nem ő a hibás és nem hisztizik. Emellé pedig megkapja a pozitív listát, ami mint néhány mantra vele van a nehéz éjszakákon és a sírós estéken. Nem lenne több, mint egy kör e-mail vagy egy írólap méretű kinyomtatott brossúra.

De miért is jó és kell a szoptatás, ha van rá lehetőség? (Nem teljes körű és nem szakértő felsorolás, erre ott a 3 honlap) :

- A legkönnyebben emészthető a babának, akkor is ha ordít, csikar a hasa, fetreng (itt most alap esetről és nem intolerancia dolgokról beszélek). 1,5-2 óra alatt megemészti, minden benne van, igen, hozzá kell szokni, meg kell érni rá, de utána aranyat ér
- Az eltelt hetek, hónapok számával csecsemőkori veszélyeket és népbetegségek valószínűségét lövi ki a gyerekének egy életre ( légzésleállás, cukorbetegség, elhízás stb)
- Pontosan emiatt az előző dolog miatt népegészségügyi kérdésnek kellene lennie, mert generációk egészségét lehetne javítani.
- Szellemi és lelki fejlődést támogatja, beszédfejlődést támogatja

Mik a nehézségek benne? (Saját tapasztalat nem általánosság, van sok ismerős anyuka akiknél ezek nem jelentkeztek):
- Nulla, zéró gyomormérettel születik a baba. A szuper táplálékot amit ugye iszonyat gyorsan megemészt, gyorsan pótolni kell. Azt a hatalmas mennyiséget, ami egy gombostűnyi újra és újra ki kell szívnia egy teljesen új környezetben. Én is ordítanék és én is éhes lennék és csak anyát akarnám. Szóval ott a bébi, aki szinte 2 hétig, nem csinál mást, csak cicizik mert fél, fázik, fáradt és éhes, és a bőrödön/tejben ugyanazt az ízt, a te ízed érzi mint bent érzett a pocakban. Még jó, hogy folyton cicizni akar! De ezt kibírni, ésszel, derékkal, cicibimbóval nagyon nehéz!
- Az egy dolog, hogy a cici fáj. Na de második gyermek után gyorsabban húzódik össze a méh. Konkrétan én a kórházban feküdtem az ágyon, mellettem a bébi és úgy fájt a hasam mint szülés előtt. Amikor pedig kicsit pihentem és inkább ringattam a kicsit, ő ordított. Én meg sírtam. Ja, és Alíz december 22-én született, szóval hiába mondogattam magamnak, hogy csak a naptár adja a karácsonyt, azért nem volt jó Szenteste a kórházban lenni a családom nélkül.
- Senki más nem jó a kicsinek, érzi az illatod, érzi az ízed, te nyugtatod meg. De akkor is kell fürödni, hív a természet, jó lenne pihenni is. Felboríthatja az egész emésztésed az első hónapokban, hogy a baba az anyatejben érzékeny arra amit eszel/iszol. Ha pedig te lemondasz róla, ő nem sír annyira, de neked bizony kőkemény szorulásod van.
- A környezeted azt szajkózza, hogy aki nem szoptat, az szar. A gyerekorvos hisztisnek néz, a kemény szoptatásmániás anyák pellengérre állítanak, a rokonok (mivel nekik sem segített senki, nekik sem ment - és előző körben nekem sem és attól a sok szenvedéstől óvnak) nem tudnak biztatni, hanem terelnek a tápszer felé.

Ezekkel nem foglalkoznak a kismamák akkor amikor tervezik/várják a babát, mert úgy gondolják szerintem sokan, hogy igen, sokszor mellre kell tenni, ezt mondták, ez a titka, és kész. ( Ez egyébként igaz is, csak sok az apróbetűs rész) Hát mi lehet abban nehéz? Menni fog. Aztán sokan már a kórházban megbuknak ezen, vagy az első héten otthon, mert bennük van hogy 3 óránként szoptatni, a baba aludjon, a baba aludjon a kiságyában. Aztán amikor rászakad az emberre a valóság, beigazolódni látszik, hogy a gyerek éhes, az a baja, mert a tápszertől hogy elaludt. Igen, kb elájult, mert megterheltem a gyomrát pörkölt-nokedlivel .

A kórházban is olvastam a cikkeket, közben Lizike rajtam csüngött, és erősítettem magam, hogy igen, ezért csinálom, ezért küzdök. Olvastam a cikkeket itthon, a családomtól kértem segítséget, hogy legyen itt valaki folyamatosan, hogy az én, a baba és Viki igényeit kielégítse. Legyen ebéd, legyen aki játszik Vikivel. Segítséget kértem, hogy legyen aki főz-mos-takarít-játszótérre megy, hogy az első 2-3 hetet teljesen ennek szentelhessem, hogy kiderüljön, hogy tudom e csinálni, hogy képes vagyok-e szoptatni.
Voltak olyan esték, amikor meginogtam, mert Lizike sírt és láttam hogy kellene még tej. És csak vedeltem a mindenféle folyadékot, hogy legyen tej, és lett. És mindig amikor már szinte feladtam, tettem egyik oldalról a másikra szegény picit, valahogy lett tej. Egy alkalommal kapott komolyabb pótlást amikor úgy éreztem hogy most nem megy. Az volt életem egyik legrosszabb órája, amíg át nem futott a bébin a tápszer. Velőtrázóan ordított, vonaglott a karomban és én vele sírtam. Akkor mondtam magamnak, hogy a kezem száradjon le, ha még egyszer adok neki amíg ilyen kicsi és csak tejet iszik.
De ez támogatás nélkül nem megy. Csak ha ott van melletted a szerető társ aki megérti hogy miért csinálod. Aki tartja benned a lelket, és fel is ráz, ha kell. Szerencsém van, nekem van ilyen párom!

A kezdeti nehézségek után pedig itt vagyunk, van egy igény szerint szoptatott (nem mérem hányszor, mikor, mennyit iszik vagy komfort cicizik) makk egészséges, mosolygós gyermek, aki lassan 8 hónapos, és még mindig van anyatej!