Vikivel annyi terv és annyi magammal szemben felállított követelmény volt, aminek nem tudtam megfelelni, de így utólag talán senki sem tudott volna. Maximum Hermione Granger egy időnyerővel. Zavart ez a teljes elköteleződés ez a hihetetlen feltétel nélküli teljes, totális, rabszolgaságig menő érzéseket keltő rendelkezésre állás.

1. Nehéz az alázat

Manapság szerintem az emberek egyre inkább harcosok, helyt kell állni a munkahelyen, és elveszik belőlünk az a lelki puhaság és alázat ami egy kisbabához kell. Újra fel kell fedezni magunkban ezt a vonalat. Hogy végig tudjuk gondolni, bele tudjuk érezni magunkat az ő helyzetébe, és ne azt a megkövült gyermeknevelési nézetet valljuk, ami még fiatalok fejében is benne van. Ez nem azt jelenti, hogy az előző generációk spártaian nőttek fel, de én magamról tudom, hogy valahol úgy gondoltam a babákra mint a kisállatokra. Igen, szeretem, dédelgetem, etetem, alszik és majd amikor okosabb lesz már többet lehet vele foglalkozni. Mellette jut idő magamra, nem csak vele foglalkozom 0-24 órában.
Vikivel ezek a nézetek teljesen megdőltek, beleért a kezem abba a bizonyos bilibe... pelusba. Érző, hiper-érzékeny kicsi testek és lelkek akiknek bizony teljes odaadásra van szükségük.

2. Nehéz beleérezni magunk a babák helyzetébe

Szerintem a felnőttek elfelejtik, kinövik azt, hogy milyen a kiszolgáltatottság érzése. Itt van egy újszülött, kijött a meleg békés közegéből, nincs folyamatos táplálék ellátás, nehéz a teste magának, nem lebeg. Nehéz lélegezni, erős fény van. Rakosgatnak ide-oda, néha érzi hogy van valami ismerős illat, íz, aztán elveszik. Szerintem kisbabának lenni olyan ijesztő és kiszolgáltatott érzés lehet, mint az én képzeletbeli gáz helyzetem. Szerintem ezt egy felnőtt jobban átérzi.
Külföldön rekedek egy általam nem beszélt nyelvű ország repterén, ahol elveszik a csomagom, lefújnak gázsprayvel és tévedésből bevisznek drogellőrzésre, ahol testüreg motozás is van. Fenyegetnek a börtönnel és hogy soha nem jutok haza. Azt hiszem én is ordítanék mint a fába szorult féreg!

 3. Nehéz feladni a szabadidőt

Én most vagyok abban a stádiumban, amikor nagyon nehéz azzal szembesülni, hogy semmit sem tudok csinálni sokszor. Lopom az időt és a lehetőséget azokra a dolgokra, amiket én szeretnék csinálni. Egy félórás program, hogy leugrom a boltba, az már luxus, az, hogy kimozduljak gyerek nélkül, szinte vágyálom. Mert így, hogy csak anyatejet iszik, és nem iszik másból (pohár, üveg stb.) nem tudja más etetni, és az etetésen túl is vannak problémák. Ha kilépek a szobából, megszűnök létezni Lizi számára, és már sír is. Ez pedig most egy olyan nehézség ami egy jól és hosszan szopó babánál bizony tényező. Nehéz lelkiismereti kérdés, hogy bírja az ember a belátható 6-9-12-24 hónap teljes odaadást amit egy igény szerint szoptatott és nagyigényű komfortszopis gyerek jelent, és ezzel megalapozzon 60-70-90 év egészséget neki. Vagy mondja azt, hogy én is felnőttem és sokan mások és majd felnőtt korában egészségesen étkezik és hosszú élete lesz, én meg elmegyek a barátnőkkel szórakozni kicsit.
Erre az a válasz, hogy ott az arany középút.

4. Nehéz elviselni másokat

A szoptatás és a hozzátáplálás olyan témakör lassan mint a politika és a vallás. Jobb nem beszélni róla, mert mindenki osztja az észt, megmondja a tutit. Mindenki ért hozzá, és képesek a legnagyobb jószándékkal vagy rossz szándékkal lealázni az anyukát. Vikivel nem sikerült, Lizivel sikerült. Álltam mind a kettő oldalon, és bizony sokkal több gyengédség és tolerancia kell kedves embertársak egymással szemben. Akinek sikerült, ne legyen agresszív azzal, akinek nem jött össze az anyatejes táplálás. A tapasztalataimat igyekszem megosztani, és a jellememből fakadóan sokszor én is SOK vagyok. De vigasztaljon a tudat, hogy én nem rossz szándékkal állok hozzátok!

5. Nehéz elengedni az időt

Az egyik legnehezebb talán az, hogy elengedjük az óra és a számlálás kérdését. Nem kell megszámolni, hogy hányszor eszik a baba, hogy hány grammot, 3 óránként stb. Ne akarjam azt érezni, hogy oké, ez volt a vacsora, most ezután aludni kell. Csak magamat hergelem be, ha egy felnőtt életritmusát akarom ráerőltetni egy újszülöttre. Nem megy. Más a szervezete, más a szükséglete. Nem azért nem csinálja amit akarok mert nem akar aludni, vagy ismét enni akar, mert ehhez van kedve. Képtelen mást csinálni, mint amit. Ezt nekünk, okosabbaknak kell elfogadni, néhány hét káosz után elkezd körvonalazódni a nap, néhány hónap és normál életritmushoz szoknak a kicsik. Talán ide tartozik az is, ha úgy érzed (vagy más dörgöli az orrod alá), elkényezteted azzal, hogy mindig veled van, fogod, öleled, alszol vele. Viki a szintén szupermatrica lányunk másfél évesen öntudatra ébredt és levált rólunk, és sokkal önállóbb mint sok kisgyerek.

6. Nehéz szülőnek lenni

Egy anyának kevés az ideje, a reggeli fürdés délután van, lenőtt a haja, nem szép a körme, és nem tud randizni a párjával, sőt még csak aludni sem, mert életük értelme közöttük alszik.
Dolgozni kell azon, hogy azok a női dolgok amitől jól és embernek érzed magad, amitől komfortosnak tartod a megjelenésed, azokra is jusson idő/lehetőség. Dolgozni kell azon, hogy megragadd a pároddal azokat a perceket amit egyedül vagy együtt tölthettek amíg a gyerekek 10-15 percig valami csoda folytán nem igénylik valamelyikőtök jelenlétét.

Szóval ha egyik-másik dolog vagy az összes vagy MÉG TÖBB dolog fennáll nálad :-) Nyugi Csajszi, nem vagy egyedül! Ez teljesen normális, ez a felnőtt élet apróbetűs szövege amit nem tudtál amikor nem akartál iskolába járni!