Egy kedves barátnő tanácsa, hogy írjunk le játékokat, amiket a kicsikkel lehet játszani. Az elején kezdem. Ott, ahol még a baba és a család is kezdő játékos.

Elég sok éneket ismerek, általános iskolában énekkaros is voltam. A hangom azóta elment, az emlékeim megfakultak és a munka mellett háttérbe szorult a zene is. Kivéve a fesztiválokat, mert akkor bepótoltam élőzenével amit kihagytam. Amikor kiderült, hogy kisbabát várunk, egyik kolléganőmtől kaptam a tanácsot, hogy már a pocakban hallgassunk babazenét. Na ezt az én kis pocaklakóm nem bírta, viszont apa német punk és nemtudommilyen zenéit igen. Egy dalocskához viszont tartottam magam, a telefonomra is felvettem. A zenélő körforgó hangját. Minden nap meghallgattuk, és Viki, amikor megszületett és hazajöttünk, tényleg abbahagyta a sírást, amikor meghallotta. Ezután sokáig a porszívózaj volt a legjobb dalunk, de legyen ez egy másik cikk.

Az internet, a youtube tele van relax, baba relax és komoÍy, a lényeg, hogy a mamának is megfelelő legyen, és a picike se húzódjon el tőle a pocakban. Nálunk legalábbis ez volt a jel. Szóval ott tartunk, hogy szuper terhesség után itt van a kis bébi, aki tényleg emlékszik a kis zenéjére. De a bajok nem itt kezdődtek. Hanem ott, hogy Viki nem szopizott egybefüggően, én stresszeltem, ő sírt, éhes volt, fájt a hasa, nem aludt. Ezekben az időkben segített volna nekem is és neki is ha tudok neki énekelni. De nem tudtam. Olyan fáradtak voltunk, mind a hárman, ahhoz sem volt erőnk sokszor, hogy létezzünk. Egy dolog segített, a séta. Persze amikor csörgött a pocak akkor nem volt mit tenni, irány haza. Barátnőmmel, blogíró társszerzőmmel sétáltunk, ő tolta a kisfiát Ádámot. A kislányáért, Katáért voltunk a bölcsibe. Hazafelé menet vettem péksütit, és mivel elléptem a babakocsi mellől, Viki egyből üvölteni kezdett. Nekem ilyenkor égni szokott a bőr a képemről, és látom a tekinteteket, ahogy ostoroznak, hogy "nesze, hogy bőg a gyereke" meg "milyen anya az ilyen" tekintettel néznek rám az öreg nénik (lehet hogy képzelem, de az öreg néniknek ez a mániájuk, hogy így ostoroznak a szemükkel).

De Ani és Kata nem estek kétségbe. Tologatták egyszerre Ádámot és Vikit a pékség előtt, és a duett énekelte az Icipici pókot. Merthogy Ádám is mindig megnyugszik tőle magyarázta nekem később Kata. Anikó mutogatta a dalt, Kata pedig énekelte az édes kis gyerekhangján Vikinek. Már vizek szakadtak rólam, hogy tessék, két méterre a házunktól akad ki Viki, de nem lett semmi baj. Viki megnyugodott, és nagy szemekkel nézve, csendben hallgatta a dalt. Az első másodpercben örömmámorban úsztam az egyszerű megoldástól, majd rám szakadt a lelkiismeret furdalás, hogy tessék a vádló nénitekintetek nem hazudnak. Én még énekelni sem tudok a kislányomnak. De ezért vannak a barátok, és ezért nem szabad hogy az ember egyedül legyen, hogy legyen aki elmondja, hogy ez normális.

Akkor amikor közös élete elején ott van az ember azzal a kicsivel, akinek 24 órából 25 órán át szüksége van a szülei szeretetére, akit ápolni és gondozni kell, akkor kisebb bajod is nagyobb annál, minthogy dalolássz.  Én legalábbis nem tudtam, és ez borzalmasan megviselt. De nem voltam egyedül, megnyugtattak, ha a kezemben lesz a rutin, és gyorsabban megy a pelus csere, könnyebben a fürdetés, és úgy egyébként látom, hogy életben tudom tartani a kislányt, marad arra is energiám, hogy énekeljek neki. És valóban, bár soká jött el az az időszak nálunk, hogy érezhető lett volna a változás, az Icipici pókot még aznap délután megtanította nekem Kata. Ez a kis dal volt, ami hónapokig az autóúton, az orvosnál, a boltban ha felébredt Viki, az utolsó mentsváramként szolgált.  Egy-két nap múlva már a párom, Miki is tudta a dalocskát, és fürdetés vagy peluscsere közben ő énekelte, Viki pedig csüngött minden szaván.

Ne féljetek, nem vagytok egyedül a hasonló nehézségekkel. Maximum más nem mondja el, vagy nem találkozik vele. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy minden gyerek más, és nem lehet a "bajukra" sablon alapján ugyanazt a megoldást ráhúzni. De ha van egy a séták során megismert anyuka aki ott lakik a közeledben, szövetkezzetek. Mert jól jön a segítség, a támogatás, a beszélgetés. Osszátok meg a párotokkal a napközben talált megoldásokat, hogy ő is tudjon segíteni. Főleg azért, mert az apukáktól a kicsik mindig megnyugszanak, és tőlük talán még szebben szól az Icipici pók is.

9:40-nél van a dal és ahogy el lehet mutogatni a babáknak - Viki imádta

Ami pedig a legfontosabb, hogy ne aggódjatok, legyetek rugalmasak és tudatosítsátok magatokban, hogy más sem anyaként jött a világra. Az elején elég egy dal, amit végtelenítve lehet énekelni és már akkor is tudod énekelni, amikor már szinte észre sem veszed, hogy jár a szád. Közben pedig gondolj arra, hogy  Nyugi Csajszi, nem vagy egyedül!