Segítség és ötletbörze kismamáknak, anyukáknak

Nyugi, Csajszi! Nem vagy egyedül!

Nyugi, Csajszi! Nem vagy egyedül!

Mást tennék 3. - Hordozás

2017. május 03. - eNeM

Az első hetek és hónapok elég nehezek voltak Vikivel. Extra tapadós volt (sokan a negyedik trimeszterként emlegetik ezt az időszakot), fájt a hasa és nem akart aludni. A barátnőm csak mondogatta és mondogatta, hogy menjek el vele a Hurcisok Klubjába, de annyira nem tudtam és nem mertem mozdulni a kicsivel, hogy már mindenbe belezakkantam. Éjjel, amikor az esti alvás után Viki felkelt, volt 1,5-3 óra amíg ébren volt és kb csak karban volt el. Aztán végül hozzám került egy kölcsön hordozókendő, és onnan az életünk könnyebb lett.

Viki úgy elvolt benne mint a befőtt, szépen elaludt, ha jól belecsavartam amikor letettem, sokszor úgy aludt tovább. Az altatás maga is könnyebb volt, mert nem szakadtak le a karjaim az egyre gyarapodó súlya alatt. Akkor pedig, amikor semmi nem volt jó, szenvedett mert jött a foga, támaszkodtam hol a kiságy szélén, hol sétáltam, hol támasztottam a szekrényt, hogy a picur megnyugodjon és ne üvöltsön. Az életünket mentette meg a kendő (vagy ami később egy-egy kölcsönzés alatt nálunk volt) ezekben a hónapokban. Azóta akivel találkozom és  tudom, hogy babát vár, vagy tervez, elmesélem neki. Nem megtéríteni akarom valami hurci szektába, csak tudom, hogy milyen volt nélküle. Kemény néhány hónap amikor már Vikivel együtt sírtam, mert csikart a hasa. De a kendőben jobban volt, mert az én testem volt a melegítő párna a pocaknak, és a függőleges helyzetben jöttek a böfik is.
Szóval ha most kezdeném közös pályafutásunkat Vikivel, kis túlzással már a kórházba vinnék egy kendőt. Ami azért nem igaz, mert elég drága egy kendő, nem merném elvinni :) . De szóval azok a napok sokkal könnyebbek voltak amikor már fel tudtam kötni magamra a kis Csipetkét és főztem egy levest, felporszívóztam (és erre aludt el a picur kb 3 perc alatt!!! ), vagy elmentem egy mini sétára vele együtt és nem kellett a babakocsit vonszolni a lépcsősorokon.

Nem vagyok hordozási tanácsadó, nem is akarok senkit megtéríteni, csak kihasználom az alkalmat, hogy egy fontos dologra felhívjam a figyelmet! Hordozó eszközt nagyon jó dolog ajándékozni - akár összefogva, mert drága tud lenni! De nem mindegy, hogy milyet! Ha ilyen ötleted van, vagy látod a bababoltban hogy azt venne valaki, tegyél meg annak a gyermeknek egy szívességet, akié lesz az eszköz. Segíts neki, hogy a megfelelőt kapja!
A bababoltokban kapható kenguru nem a legjobb megoldás, sajnos teljes alátámasztást nem ad a babának a gerince mentén és a csípőnél.

A hordozó kendők (hosszú kendő vagy karikás) újszülött kortól használhatók, míg a csatos hordozók, mei tai-ok ülni tudó kortól. Közös bennük, hogy a baba térdhajlattól térdhajlatig van alátámasztva, és a gerince is csigolyáról csigolyára támasztva van. A hordozás mindig a baba arcával az anya teste felé fordulva történik! De ezt mind el tudják mondani azok, akik tényleg értenek hozzá és tanácsot adnak az eszköz kiválasztásában. Például ITT!

hordozo_vs_kenguru.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugicsajszi.blog.hu/api/trackback/id/tr8012478297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása