Először az esti rutinról, és altatásról akartam írni, de rájöttem a ma délutáni tortúra után, hogy az nem lenne valami korrekt tőlem, hiszen nálunk nem az esti pihi az igazi móka, hanem a délutáni.
Mert ha délután (lehetőleg ebéd után) nem alszik el az ember fia, lánya, akkor bizony már nagyon korán "harakirihelyzet" alakul ki. Hozzájön még, hogy két korcsoportot kell összehangolni, hiába van köztük csak 22 hónap, mert Ádi még abban a korban van, akinek nagyon kell az alvás, Kata meg abban, aki már nem szeretne, de még azért jól jön, hogy ne csak sikítson este 6 után :).
A mai sztori azért volt még viccesebb, mert egyrészt a mamánál voltunk, aki ráadásul új házban lakik, másrészt ott volt a kicsik unokatesója is, aki még egy kicsit nagyobb mint Kata.
Amikor még csak egy gyermekecském volt, nem volt "gond" az altatás, mert ráértem akár órákig is ringatni, meg a megfelelő zenét megkeresve rázogatni, és ha már minden kötél szakadt, ott volt jóbarátunk, Babakocsi!!! Könnyen ment, zsupsz be a gyerek, kitol a levegőre, néhány hepehupi és már alszik is. Megmoccanni, zörögni, levegőt venni ezek után se mertem persze. Bárcsak ismertem volna a hordozást akkoriban...viszont akkor most nem lennék ilyen leleményes. A második gyereknél már nincs ilyen gond. Nem tudom, hogy Ádi azért ilyen jó alvó, mert már nem stresszelek rajta, vagy ez második, többedik gyerek sajátosság, mert itt már nincs lacafaca, aludni kell és kész. Akkor is ha világos van, akkor is ha a másik még, vagy már nem tud. Ő elfekszik és ott marad.
De a kettő (jelen esetben három) összehangolása, na az már fincsi. A kicsinél húzzuk az időt, megkockáztatva, hogy esetlen túlpörög, a nagyokat meg jól le kell fárasztani, meg fincsi mamaféle húslevessel teletömni, hogy legyen kedvük elfeküdni. Amikor már mindenki végigrohant háromszor a házon, és pisiltkakiltivott, akkor jönnek a jól bevált énekek, versikék, mondókák, ami mindig beválik, csak nem kell meghallani a bekiabált anyanemférekel és nemkelltakaró meg hasonlókat, csak monoton hangra váltani, és duruzsolni, duruzsolni.
Ádi mostanában megtöri a rendet, mert ha nem egyedül próbálom lerakni, akkor tuti kiugrálja mindenki szeméből az álmot, de sebaj, anya kemény, fel a hátamra, aztán jöhetnek a dalok. Ez nála mindig beválik, kemény 5 perc volt a leghosszabb idő amíg kitartott. Viszont ma az új szoba, meg a nem megfelelő sötétítés és az ismeretlen hangok nem segítettek a nagyobbaknak aludni, és persze a kicsit is hamar felsimogatták a kis drágák.
Ilyenkor se esünk kétségbe (vagyis DE, mert már kétszer kitéptem a hajam gondolatban), mert majdcsak kibírja (KIBÍRJUK) estig és legalább fél kilenckor már mindenki édesdeden alszik (ami persze legtöbbször inkább fél tíz).
Szóval fel a fejjel és Nyugi csajszi! Nem vagy egyedül!
Ha van hasonló sztoritok, jöhet kommentbe.
Legközelebb hozom a jól bevált esti szeánszunkat.