Viki étkezés szempontjából nagyon érdekes kis szerzet. Alap, hogy egyik gyereket sem szabad összehasonlítani a másikkal, mert minden szempontból mások. Ami az egyiknek jó, azt a másik kiköpi.

Annak ellenére, hogy Viki tápszeres baba volt már kb. a 2-3. héttől (próbáltam közben azért szoptatni, több kevesebb sikerrel), nem kezdtünk hozzátáplálni 3-4 hónaposan. Ezzel kapcsolatban is nagyon sok ellentétes nézet van. Utána olvastam dolgoknak, és úgy láttam jónak, ha fél éves koráig inkább csak tápszert eszik. Ez is elég tortúra volt, mert az első például nem volt jó neki, 3 hónapig egy számára rossz tápszert kapott, mire egy szintén hasonló időben érkező kislány anyukája mondta, hogy ők mit esznek, és mi is kipróbáltuk. Azután minden nap gondoltam rá, hogy milyen jó, hogy ezt elmesélte nekem. Ezúton is köszönöm Zsuzsi, akkor fordult az életünk egyet, miután beszéltünk.
Itt megjegyzem, hogy nem kapok részesedést senkitől és sehonnan, de ha azt látjátok, hogy a kicsi kakija sötét, zöld, fekete, irtó büdös, és sokat sír, látszik hogy csikar a hasa, az nem normális(akkor is, ha más azt mondja, hogy ez lehet normális), és az a tápszer rossz! Próbáljatok ki mást, menjetek el gyerekorvoshoz, vigyetek fotót vagy egy kakis pelust! Nekünk a Beba H.A. után a Milumil ProNutra 1 vált be. Ezzel nem azt mondom, hogy a Beba nem jó tápszer, csak Viki pocakjával nem volt kompatibilis.

Ezután volt néhány hét paradicsomi időnk, aztán beindult a fogzás, és egyik tutiból mentünk a másikba. Viki közben elkezdett érdeklődni aziránt, hogy mi mit eszünk. Nyámmogott, nyújtogatta a kis kezét, hogy megkóstolja amit mi eszünk. Ez azt mutatta, hogy bár még nem volt fél éves, de ő már megérett arra, hogy kapjon valami mást is, nemcsak tápszert. Az általános ajánlás szerint almával kezdtünk. Nagyon kevéssel, csak almalével. Ez még úgy ahogy el is ment, a fogzás közben nem tűnt fel, hogy többet sírna. De aztán ahogy lehetett emelni az adagot, és már kapott almapépet, elszabadult a pokol és ismét az első 3 hónap hasfájós időszaka jött vissza. Vikinek úgy fájt a hasa az almától, olyan hangokat adott ki szegény pocak, mint amiben orkok laknak. Próbáltuk utána főzve és sütve is, de úgy is hasonló volt az eredmény. Futottam vele,hogy oké, akkor ez nagyon nem jó. Adjak neki krumplit, jött a következő tanács. Kezdjük ott, hogy nem akarta megenni, hiába kevertem ki tápszerrel. Aztán amikor meg megette, 2 napra úgy beállt a bele, hogy a harmadik nap hőmérőzéssel meg kamillatea kúrával lehetett szerencsétlent kikormolni.

Nagyon szép időszak volt, Viki üvöltött és nem akart enni már tápszert sem, én meg elmebetegnek éreztem  magam. Akkor ott kb a világnak tudtam volna nekimenni kapával-kaszával. Aztán elmentem szépen és vettem kicsi üveges bébiételt, ami csak 125 gramm volt, és arra is figyelni kellett, hogy ne legyen benne krumpli. Így aztán olyan sütőtök, sárgarépa és fehérrépa pépet vettem, ami rizsliszttel van sűrítve (súgok itt is, HIPP). Ezt érdekes módon már meg is ette, és ráadásul jó étvággyal! Ízlett neki, nem fájt tőle a hasa és nem is volt szorulása. Hónapokkal később egy másik barátnőmmel beszélgettünk, és Márti mondta, hogy nem is csodálja, hogy Viki nem bírta az almát, mert azért gondoljak bele, sok felnőttnek is túl savas. Egyféle almát tud ő is és az anyukája is megenni, a Starkingot. Ezért a tanácsért is csak hálás lehetek, köszönöm! Később kipróbáltuk, és valóban, Viki meg is ette és baja sem volt tőle. Azóta csak ilyet veszek neki.

Később ami még bejött neki, az a vilmoskörte volt. A babamenükben nagyon leszűkítette a kört, hogy nem ette meg sem a Kecskeméti, sem az Univer répás,almás,krumplis tartalmú ételeit - nem is ízlett neki. Viszont egyre többet érdeklődött a mi ebédünk, vacsoránk iránt. A húsleves és a zöldségleves levét szerette nagyon. Nestlé babakekszet evett először, éppen csak törtem, szinte morzsoltam a szájába, de ő elragadta és ette ahogy csak bírta. Nyálazta, és szerencsére ezek a kekszek nagyon gyorsan oldódnak. Később áttértünk a Fosfovitra, mert hasonló az íze és az állaga, de olcsóbb. Itt kezdődött valahol Viki táplálkozása, ahol inkább a mi ételünket ette.

A rizses menüket kifejezetten utálta. Pedig azt hittem, hogy azokkal a kis darabokkal jutunk el a szilárd ételekig. De nála inkább az jött be, hogy  a főtt zöldségeket összetörtem, már csak villával, és tápszerrel vagy tejpéppel kevertem ki, hogy főzelékes legyen. Nálunk hetekig-hónapokig ez volt az étkezés alfája és omegája. Valami zöldség vagy gyümölcs, összetörve, ledarálva durvábbra és tejpéppel, joghurttal, túróval. A tejtermékekkel való ismerkedést is először a mi túrós rétesünkből kapta. Láttuk, hogy ízlik neki és nincs tőle semmi baja. Mindeközben rendíthetetlenül kekszezett. Azután pedig, hogy megkóstolta a mi ebédünket, vacsoránkat, nem volt hajlandó megenni a bébiételeket. Próbáltam őket tuningolni, de akkor sem, így teljesen áttértünk a felnőtt ételekre.

Szintén puhább zöldségekkel és húslevesből kicsi belevalókkal próbáltam a darabos étkezést, kanállal, aztán mivel láttam, hogy ő szeretne enni, hagytam, hogy kézzel eszegessen. Ezek nem nyerték el nagyon a tetszését, viszont a mi tésztás-szószos ételeinket falta. Hát itt is inkább hozzá igazodtunk és adtuk neki,amit ő akart enni. Sok tízórai volt a sonka-uborka-sajt hármas. Természetesen igyekszem olyanokat főzni, amik neki is megfelelnek. A párolt zöldségekkel most ebben a hónapban jutottunk el oda, hogy szívesen megeszi a kockázott főtt sütőtök-karalábé-krumpli hármast. A kóstolgatás azért nagyon sok öklendezéssel és betömködéssel járt. Ő betömött egy akkora marék kaját, hogy majd eldobtam az agyam, és próbáltam óvatosan kiszedni. Aztán rájött, hogy nem bír vele és kiköpte maga elé, és csak egy részét vette vissza. Hát igen, a kisbabák nem finnyásak, önkismadáretetők, visszaöklendezik maguknak a kaját. Viki szerintem legjobban nyáron tanult meg enni, amikor már a görögdinnyének volt szezonja, és egy pelusban ült a székben, és körben mindenhol dinnyelé folyt. De ő egyedül ette, fogta és harapta a négy kis fogával.

Az olyan allergén vagy tiltott ételeket nem eszi mint pl a tonhal, méz, de ezen kívül kb mindent. Az olajos szardíniát akkora lendülettel tépte ki Miki kezéből, hogy ámultunk, és kiabált a következő falatért. Vikinél a fűszeres ételek, és a lightos csilisbab sem akadály.

Azért látjátok, hogy mi is megjártuk a hadak útját és volt néhány karikánk, mire ide jutottunk, de hát ez van. Minden gyerek más. Meséld el bátran, hogy nálatok ez hogy megy, és tudd, hogy Nyugi,Csajszi! Nem vagy egyedül!

Már a munka mellett is meg kell gondolnia az embernek, hogy mit főz és süt. De akkor, amikor új családtag érkezik, ezt többszörösen érdemes átértékelni. Sokan azért nem vágnak bele egyes ételek elkészítésébe, mert túl bonyolult. Pedig lehet, hogy csak a megfelelő recept hiányzik! Talán az egyik ilyen mumus a kelt tészta. De itt a megoldás! Anyukám szuper tésztája, ami garantáltan összeáll, nem kell dagasztani míg leszakad a karod és biztos jó!

A recept anyuból kiindulva, aki általában egy kisebb hadseregre főz, 1 kg lisztre vonatkozik - ha ez sok, osszátok le a nektek megfelelő mennyiségre! Ne féljetek a leosztásnál, a negyed mokkáskanál sónál, csak szórjatok bele egy csipettel a negyed adag tésztához. 

Alaprecept:

1 kg finomliszt
1 mk só
1/2 l tej
10 dkg cukor
1 csomag friss élesztő (vagy 2 csomag instant)2,5 dl étolaj

A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, hozzáöntjük az olajat, és hozzákeverjük a szintén mikróban kicsit meglangyosított sóval elkevert lisztet. Ezt jól összedolgozzuk. A tészta nem igényel percekig tartó dagasztást, amikor lyukacsosan nyúlik, már jó. Hagyjuk kelni, pihenni kicsit. De ha erre nincs időnk, az sem baj. Csak takarjuk le amíg a megfelelő tölteléket elkészítjük, és vigyázzunk, hogy meg ne fázzon. Igen, a tészta hajlamos megfázni. Tegyük olyan helyre, ahol tuti nem nyitjuk rá az ablakot, ahol kellemes a hőmérséklet. A kelt tésztát alsó sütésen érdemes sütni, mert így az alulról jövő hő még tornázza felfelé. Bevallom, én az éppen bekapcsolt sütőbe szoktam tenni tojással vagy tejjel megkenve, és ahogy a sütő melegszik, szépen megkel és csókolom, nekem az pont jó! Anya még annyit tett hozzá, hogy amikor kivesszük, érdemes vízzel picit átkenni, hogy ne keményedjen meg a teteje.

És hogy miért is jó egy jó alaprecept? Mert attól függően, hogy beleteszem-e azt a 10 dkg cukrot, vagy csak 5-öt, lehet édes vagy sós alaptészta! Ezzel tádám, máris két lehetőségünk van.
Akik a sós ízt kedvelik jobban, azoknak jó sós, húsos, káposztás, krumplis kalácsoknak, baconnel és sajttal töltött párna-bukta akárminek. De kapaszkodjatok meg, ha nincs bevált pizzatészta recepted, annak is megfelel, csak önts bele olívaolajat!
Akik pedig édességnek készítik, bármelyik kalács és kenyér jellegű süteményt készíthetik vele. Erre példa, ha lekvárral kevered a hagyományos, keserű kakaóport, és  belekened a tésztába, lehet csokis croissant vagy kakaós csiga. Ha vajjal és ezzel a lekváros-kakaós-fahéjas keverékkel kened be, és feltekered, már szinte ünnepi kalácsot kapsz (erre hasonlít a BABKA nevű kalács, ami autentikus zsidó kalács, és nagyon finom). Dobhatsz bele aszalt gyümölcsöket is - itt már csak az a kérdés, mi van otthon a szekrényben.

Egy kedves barátnő tanácsa, hogy írjunk le játékokat, amiket a kicsikkel lehet játszani. Az elején kezdem. Ott, ahol még a baba és a család is kezdő játékos.

Elég sok éneket ismerek, általános iskolában énekkaros is voltam. A hangom azóta elment, az emlékeim megfakultak és a munka mellett háttérbe szorult a zene is. Kivéve a fesztiválokat, mert akkor bepótoltam élőzenével amit kihagytam. Amikor kiderült, hogy kisbabát várunk, egyik kolléganőmtől kaptam a tanácsot, hogy már a pocakban hallgassunk babazenét. Na ezt az én kis pocaklakóm nem bírta, viszont apa német punk és nemtudommilyen zenéit igen. Egy dalocskához viszont tartottam magam, a telefonomra is felvettem. A zenélő körforgó hangját. Minden nap meghallgattuk, és Viki, amikor megszületett és hazajöttünk, tényleg abbahagyta a sírást, amikor meghallotta. Ezután sokáig a porszívózaj volt a legjobb dalunk, de legyen ez egy másik cikk.

Az internet, a youtube tele van relax, baba relax és komoÍy, a lényeg, hogy a mamának is megfelelő legyen, és a picike se húzódjon el tőle a pocakban. Nálunk legalábbis ez volt a jel. Szóval ott tartunk, hogy szuper terhesség után itt van a kis bébi, aki tényleg emlékszik a kis zenéjére. De a bajok nem itt kezdődtek. Hanem ott, hogy Viki nem szopizott egybefüggően, én stresszeltem, ő sírt, éhes volt, fájt a hasa, nem aludt. Ezekben az időkben segített volna nekem is és neki is ha tudok neki énekelni. De nem tudtam. Olyan fáradtak voltunk, mind a hárman, ahhoz sem volt erőnk sokszor, hogy létezzünk. Egy dolog segített, a séta. Persze amikor csörgött a pocak akkor nem volt mit tenni, irány haza. Barátnőmmel, blogíró társszerzőmmel sétáltunk, ő tolta a kisfiát Ádámot. A kislányáért, Katáért voltunk a bölcsibe. Hazafelé menet vettem péksütit, és mivel elléptem a babakocsi mellől, Viki egyből üvölteni kezdett. Nekem ilyenkor égni szokott a bőr a képemről, és látom a tekinteteket, ahogy ostoroznak, hogy "nesze, hogy bőg a gyereke" meg "milyen anya az ilyen" tekintettel néznek rám az öreg nénik (lehet hogy képzelem, de az öreg néniknek ez a mániájuk, hogy így ostoroznak a szemükkel).

De Ani és Kata nem estek kétségbe. Tologatták egyszerre Ádámot és Vikit a pékség előtt, és a duett énekelte az Icipici pókot. Merthogy Ádám is mindig megnyugszik tőle magyarázta nekem később Kata. Anikó mutogatta a dalt, Kata pedig énekelte az édes kis gyerekhangján Vikinek. Már vizek szakadtak rólam, hogy tessék, két méterre a házunktól akad ki Viki, de nem lett semmi baj. Viki megnyugodott, és nagy szemekkel nézve, csendben hallgatta a dalt. Az első másodpercben örömmámorban úsztam az egyszerű megoldástól, majd rám szakadt a lelkiismeret furdalás, hogy tessék a vádló nénitekintetek nem hazudnak. Én még énekelni sem tudok a kislányomnak. De ezért vannak a barátok, és ezért nem szabad hogy az ember egyedül legyen, hogy legyen aki elmondja, hogy ez normális.

Akkor amikor közös élete elején ott van az ember azzal a kicsivel, akinek 24 órából 25 órán át szüksége van a szülei szeretetére, akit ápolni és gondozni kell, akkor kisebb bajod is nagyobb annál, minthogy dalolássz.  Én legalábbis nem tudtam, és ez borzalmasan megviselt. De nem voltam egyedül, megnyugtattak, ha a kezemben lesz a rutin, és gyorsabban megy a pelus csere, könnyebben a fürdetés, és úgy egyébként látom, hogy életben tudom tartani a kislányt, marad arra is energiám, hogy énekeljek neki. És valóban, bár soká jött el az az időszak nálunk, hogy érezhető lett volna a változás, az Icipici pókot még aznap délután megtanította nekem Kata. Ez a kis dal volt, ami hónapokig az autóúton, az orvosnál, a boltban ha felébredt Viki, az utolsó mentsváramként szolgált.  Egy-két nap múlva már a párom, Miki is tudta a dalocskát, és fürdetés vagy peluscsere közben ő énekelte, Viki pedig csüngött minden szaván.

Ne féljetek, nem vagytok egyedül a hasonló nehézségekkel. Maximum más nem mondja el, vagy nem találkozik vele. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy minden gyerek más, és nem lehet a "bajukra" sablon alapján ugyanazt a megoldást ráhúzni. De ha van egy a séták során megismert anyuka aki ott lakik a közeledben, szövetkezzetek. Mert jól jön a segítség, a támogatás, a beszélgetés. Osszátok meg a párotokkal a napközben talált megoldásokat, hogy ő is tudjon segíteni. Főleg azért, mert az apukáktól a kicsik mindig megnyugszanak, és tőlük talán még szebben szól az Icipici pók is.

9:40-nél van a dal és ahogy el lehet mutogatni a babáknak - Viki imádta

Ami pedig a legfontosabb, hogy ne aggódjatok, legyetek rugalmasak és tudatosítsátok magatokban, hogy más sem anyaként jött a világra. Az elején elég egy dal, amit végtelenítve lehet énekelni és már akkor is tudod énekelni, amikor már szinte észre sem veszed, hogy jár a szád. Közben pedig gondolj arra, hogy  Nyugi Csajszi, nem vagy egyedül!

Először az esti rutinról, és altatásról akartam írni, de rájöttem a ma délutáni tortúra után, hogy az nem lenne valami korrekt tőlem, hiszen nálunk nem az esti pihi az igazi móka, hanem a délutáni.

Mert ha délután (lehetőleg ebéd után) nem alszik el az ember fia, lánya, akkor bizony már nagyon korán "harakirihelyzet" alakul ki. Hozzájön még, hogy két korcsoportot kell összehangolni, hiába van köztük csak 22 hónap, mert Ádi még abban a korban van, akinek nagyon kell az alvás, Kata meg abban, aki már nem szeretne, de még azért jól jön, hogy ne csak sikítson este 6 után :).

A mai sztori azért volt még viccesebb, mert egyrészt a mamánál voltunk, aki ráadásul új házban lakik, másrészt ott volt a kicsik unokatesója is, aki még egy kicsit nagyobb mint Kata.

Amikor még csak egy gyermekecském volt, nem volt "gond" az altatás, mert ráértem akár órákig is ringatni, meg a megfelelő zenét megkeresve rázogatni, és ha már minden kötél szakadt, ott volt jóbarátunk, Babakocsi!!! Könnyen ment, zsupsz be a gyerek, kitol a levegőre, néhány hepehupi és már alszik is. Megmoccanni, zörögni, levegőt venni ezek után se mertem persze. Bárcsak ismertem volna a hordozást akkoriban...viszont akkor most nem lennék ilyen leleményes. A második gyereknél már nincs ilyen gond. Nem tudom, hogy Ádi azért ilyen jó alvó, mert már nem stresszelek rajta, vagy ez második, többedik gyerek sajátosság, mert itt már nincs lacafaca, aludni kell és kész. Akkor is ha világos van, akkor is ha a másik még, vagy már nem tud. Ő elfekszik és ott marad.

De a kettő (jelen esetben három) összehangolása, na az már fincsi. A kicsinél húzzuk az időt, megkockáztatva, hogy esetlen túlpörög, a nagyokat meg jól le kell fárasztani, meg fincsi mamaféle húslevessel teletömni, hogy legyen kedvük elfeküdni. Amikor már mindenki végigrohant háromszor a házon, és pisiltkakiltivott, akkor jönnek a jól bevált énekek, versikék, mondókák, ami mindig beválik, csak nem kell meghallani a bekiabált anyanemférekel és nemkelltakaró meg hasonlókat, csak monoton hangra váltani, és duruzsolni, duruzsolni.

Ádi mostanában megtöri a rendet, mert ha nem egyedül próbálom lerakni, akkor tuti kiugrálja mindenki szeméből az álmot, de sebaj, anya kemény, fel a hátamra, aztán jöhetnek a dalok. Ez nála mindig beválik, kemény 5 perc volt a leghosszabb idő amíg kitartott. Viszont ma az új szoba, meg a nem megfelelő sötétítés és az ismeretlen hangok nem segítettek a nagyobbaknak aludni, és persze a kicsit is hamar felsimogatták a kis drágák.

Ilyenkor se esünk kétségbe (vagyis DE, mert már kétszer kitéptem a hajam gondolatban), mert majdcsak kibírja (KIBÍRJUK) estig és legalább fél kilenckor már mindenki édesdeden alszik (ami persze legtöbbször inkább fél tíz).

Szóval fel a fejjel és Nyugi csajszi! Nem vagy egyedül!

Ha van hasonló sztoritok, jöhet kommentbe.

Legközelebb hozom a jól bevált esti szeánszunkat.

Aktív sajtkukac a gyermeked? Nem tudod rávenni a rendrakásra? Nem egy szószátyár típus és úgy kell kihúzni belőle, hogy mi történt aznap? Nyugi, Csajszi! Nem vagy egyedül!

Bár a mi  kislányunk még nem tudja, mi is a Télapó, azért én már várom. Szeretném kitenni a kis cipőjét az ablakba, belecsempészni a meglepetést, és majd rávezetni, hogy ő fedezze fel, hogy van benne valami.

Addig is, amíg csak én várom a Télapót, azoknak van egy ötletem, akiknél a gyerekek már nagyobbak, és szeretnének csillámport csempészni az estékbe. Ha van már egy, kettő vagy több gyermek, netalán még az energiájuk is sok, nevelési célzatú is lehet a Mikulásváró matrica. Nem kell hozzá semmi extra, csak egy A4 oldalnyi hely a falon, szekrény oldalán, egy lap vagy naptár és néhány matrica. A boltokban tonnaszámra adják az aktuális gyűjtőfüzetekbe ragasztható matricákat. Én ezekből szedtem össze egy maréknyit a lakásban.

Az éppen aktuális falinaptár, vagy egy kinyomtatott/rajzolt naptári hónapot ábrázoló lap már jó kiindulási pont. Ezzel rendszeresen, vagy alkalmakhoz kötve nemcsak azt követhetjük nyomon, mikor jön a vízvezeték szerelő, hanem azt is, hogy mi történt aznap. Esti fürdés előtt vagy után megkérdezhetjük a kicsiket, hogy milyen volt az óvodában, iskolában, jól viselkedett-e a tanító néni. Aki tud mondani valami pozitív dolgot, amit aznap csinált, az kap egy matricát arra a napra. Az ügyesebb gyerekek már maguk ragaszthatják. Fontos, hogy ez ne legyen zsarolási alap a kicsiknek. "Ha rossz leszel, nem kapsz matricát!"

De azt mondhatjuk, hogy beragasztjuk a matricákat, és amikor jön a Télapó, látni fogja, hogy milyen ügyes voltál, hogy milyen sok matricát kaptál. Szerintem az sem baj, ha úgy ítéljük meg, hogy aznapra nem jár a matrica. Ebben rejlik a nevelő célzat. De fontos azt is elmondani, hogy egy olyan ajándék amit a Mikulás vagy a Jézuska hoz, alanyi jogon jár. Legalábbis ez lenne a jó. Az csak egy plusz, hogy bizony a Télapó nagyon örül, ha látja, hogy milyen sok az ügyes kisgyermek.

Ebbe a feladatba jól bevonhatók az apukák, akik adott esetben egész nap dolgoznak. Így este az a pár óra még fontosabb, hogy érvényesüljön. Így ők is megbeszélhetik a nap eseményeit a gyerekekkel, és fontos döntési szerepet vállalnak azzal, hogy felvállalják a matrica osztást. Ezzel állást foglalnak (szülők egységes fellépése) egy esetleges konfliktus ügyében is. Pl.  "Karcsika az oviban elvette a játékom, én meg jól bokán rúgtam." Jó, hogy elmesélte a kicsi, meg is kell beszélni, de bizony ez esetben nem jár a matrica. "Öcsi kiborította a játékokat, de én összeszedtem, apa." Ezért bizony jár a matrica és a szóbeli pozitív visszacsatolás.

Jó ragasztást, és kérlek, osszad meg velünk a tapasztalatod, és ne feledd: Nyugi, Csajszi! Nem vagy egyedül!

No nem a zoknidnak, inkább a lelkednek.

Nagyon nehéz néha bevallani még magunknak is, nemhogy másoknak, ha elakadunk, megakadunk, esetleg - és főleg - kiakadunk. Egy anyának nem illik arra panaszkodnia, hogy nehéz a gyerekkel. Mert aztán jönnek a jobbnál jobb tanácsok hogy épp mit is kellett volna összeszorítani adott pillanatban...

Én személy szerint nagyon el voltam párszor keseredve az első nyulam születése után. A kisbarátaim elmaradoztak, max a gyermeket megcsodálni kerültek elő. Édesanyám nem értette mi bajom, de az ő korában még annak a gondolata is tabu volt hogy nehéz az asszony élete. Persze meghallgatott és együttérzett, ami nagyon jót tett a lelkemnek.

Sajnos csak nagyon későn kaptam az élettől egy kis segítséget, és kompenzálást BB személyében, átvészelni ezt a sok szarságot, ami meghúzódik a gyerekvállalás és családdá válás csodás pillanatai mögött (előtt, alatt, felett, között).

De ha már megvan, akkor én nyúzom szegényt a hatalmas tapasztalati tudásommal, ami ugye kb 3 évet ölel fel. És orvul magamévá teszem az ő csodálatos kreatív agyából kipattant remek ötleteket.

Egyszóval kedves sorstársak, keressétek aztán szorítsátok és el ne engedjétek azt, akinek ki tudjátok mondani a félelmeket, kétségeket, vagy akitől képesek vagytok elfogadni pár jó ötletet, tanácsot.

Addig is tartsatok velünk, hogy együtt lapátoljuk... mert tudjátok, Nyugi csajszi! Nem vagy egyedül!

Szalad a lakás, a kölykök ledöntötték a polcot? Halmokban áll a mosogatnivaló és közben életed értelme üvölt, mert jön a foga vagy derékig rottyantotta magát? Nyugi, Csajszi! Nem vagy egyedül!

Kedves Olvasó! Ezt a blogot azért hoztuk létre, hogy megosszuk egymással a tapasztalatunk. A legnagyobb segítség az, ha nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül a terhességi, szülési és gyermeknevelési kérdéseiddel. Jó, ha mersz kérdezni és van kedved ötletet adni. Az pedig sokaknak megnyugtató, hogy be mered vallani, hogy nem tökéletes világban élsz. Tudjuk, hogy ezzel már sok oldal és újságcikk, video és blog foglalkozik. Mi azért indítjuk ezt a blogot, hogy titeket is megkérdezzünk, és mint egy börze jelleggel keressük a legjobb megoldásokat.

Témakörönként szeretnénk egy-egy kérdéssel foglalkozni, és a Segítség!!! topikban írjátok meg bajotok, kérdésetek, vagy egy témakört, ami érdekel. Lesznek saját és nem saját ötletek, megosztások és ajánlók. Természetesen ebből nekünk semmilyen közvetítő díj nem származik. De az egyszerűbb, hogy elmondjuk, nekünk mi vált be, minthogy leírunk pl egy popsikrém esetében egy összetevő listát, és te ott állsz és keresed a 30 közül, hogy melyik az az egy...